A Miniszterelnök Politikai Igazgatója

Az országgyűlés képviselője

A Mathias Corvinus Collegium kuratóriumi elnöke

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Tanácsadó testületének elnöke

1986

Személyes információk

1986. február 13-án, Budapesten született. Nős, két gyermek édesapja.

1998

Középiskolai tanulmányok

1998–2004 között a budapesti ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium tanulója volt.

2004

Egyetemi tanulmányok

2004 és 2012 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatója, ahol jogász- és politológus diplomát szerez.

2009

Közigazgatási kezdetek

2009 és 2012 között az igazságügyért felelős minisztérium jogi szakreferense.

2012

Századvéges évek

2012-től a Századvég Alapítvány munkatársa, ahol 2013-ig szabályozási szakértő, majd 2013-tól az Alapítvány kutatási igazgatója. 2018-ig az Alapítványnál folyó közjogi és közpolitikai kutatások irányítását és koordinálását végzi. 2016 és 2018 között a Századvég Alapítvány kuratóriumi tagja.

2015

A Migrációkutató Intézet élén

2015 és 2019 között a Századvég és a Mathias Corvinus Collegium által közösen megalapított Migrációkutató Intézet első igazgatója.

2015

Fiatalok a haza szolgálatában

2015-től a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanársegédje. 2018-tól a Tanácsadó Testületének elnöke, többek között az egyetem fejlesztéséért és modernizációjáért felel.

2018

Kormányzati szerepvállalás

2018 és 2022 között a Miniszterelnökség miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára.

2020

A tehetséggondozás mint nemzetstratégiai kérdés

2020-tól a Mathias Corvinus Collegium kuratóriumi elnöke.

2021

A miniszterelnök politikai igazgatója

2021. augusztus 23-tól Orbán Viktor miniszterelnök politikai igazgatója.

2022

Országgyűlési képviselőként

2022-től a Fidesz országgyűlési képviselője.

Emlékezetes pillanatok

Interjúk

Publikációk

Nyilvános megjelenések

01

Beszéd a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanévnyitó ünnepségén

02

Beszéd az MCC 2024-es tanévnyitóján

03

Beszéd a budapesti AI Summiton

Könyvek

Huszárvágás – A konnektivitás magyar stratégiája

Magyarország 2020 – 50 tanulmány az elmúlt 10 évről

A magyar stratégiai gondolkodás egyszeregye

Ezer éve Európa közepén - A magyar állam karaktere