World Press Photo Kiállítás 2023
„Tisztelt Nagykövet Asszony, Főigazgató Úr, Kurátor Asszony, Hölgyeim és Uraim!
Terjed az interneten egy mém, amely időről időre felbukkan az online világban. Egy grafikon szerepel rajta, amely azt mutatja, melyik évben hány csoda történt a világon. A grafikon szerint a csodák száma drasztikusan lecsökkent a fotó feltalálásával, majd eredeti szintre állt vissza a digitális képszerkesztés megjelenésével.
Persze ezt a mémesített diagramot viccnek szánták, nem valódi statisztikát mutat be, úgy is mondhatnám: fake news. Az egyház mindig is szigorúan őrködött a csodák felett: nem egy fotó dönti el, mi a csoda, és mi nem az. Arról nem is beszélve, hogy a fotóretusálás egyidős a fotózással, nem kell hozzá sem egér, sem számítógép, mint ahogy digitális technikák nélkül is lehet trükkfelvételeket készíteni.
De minden hibája, születési rendellenessége ellenére a mémnek egy dologban mégis igaza van, egy dologra mégiscsak ráirányítja a figyelmet. A fényképezés és fotó mint médium megjelenése valóban megváltoztatta az életünket.
A fotó és különösen a sajtófotó lehetővé tette, hogy a világ távoli pontjai, amelyek korábban leginkább úti beszámolók, esetleg tárgyak formájában jutottak el hozzánk, a közvetlen közelünkbe, eleven valójukban kerüljenek a szemünk elé. Nem a csodák tűntek el, ahogyan a mém állítja, hanem a valóság lett sokkal átélhetőbb a fotónak és a sajtófotónak köszönhetően. S ha lehet, akkor ez még nagyobb dolog!
Éppen ezért megtisztelő és örömteli, hogy a világ legnagyobb sajtófotó-kiállítása a világ harminc prominens helyszíne mellett Magyarországra, Budapestre is ellátogat. Így egy kicsit mi, magyarok is közelebb kerülhetünk távoli kontinensek gondjaihoz és örömeihez: a világ legjobb fotósainak lencséjén keresztül hozzánk is közelebb kerülhet a világ a valósága.
Éppen ezért érdemes feltenni magunknak a kérdést: milyen is ez a valóság? Ha megnézzük a kiállítás fotóit, sajátos összkép tárul elénk. A kiállított képek úgy harminc százaléka szól a természet vagy az emberi civilizáció valamilyen szépségéről, a maradék hetven százalék viszont valamilyen szenvedést, háborút, katasztrófát tár elénk.
Persze ez részben műfaji sajátosság. A sajtó és a sajtófotó feladata az, hogy figyelmeztessen, szembesítsen és cselekvésre sarkalljon. És cselekedni, közbeavatkozni, segíteni nyilvánvalóan ott kell, ahol baj van.
Sajnos ezen a téren is megfigyelhetőek aggasztó trendek. A világ egyre több táján, egyre több kontinensén van szükség a segítségre. Ha pár évvel ezelőtti fotókat veszünk szemügyre, akkor Európából jellemzően valamilyen elvont eszme, esetleg egy akkut probléma melletti elvi kiállás képeit láthattuk.
Tudósítások születtek tüntetésekről, felvonulásokról workshopokról, a klímaváltozás elleni küzdelem technológiai eredményeiről. Ma pedig tulajdonképpen – leegyszerűsítve – egyetlen téma uralja az európai képeket: a szomszédban, Ukrajnában zajló háború!
Erre mondja az angol, hogy: „Wake up call!” – valami nagyon nincs rendben. Évtizedek óta először most állt elő olyan helyzet, hogy nekünk, európaiaknak a saját portánk előtt kell rendet tennünk. Egy ilyen helyzetben, ennyi tragédia közepette a felelősségünk fókuszának a szomszédunkban kell lennie.
Hiszen hogyan is akarhatnánk megoldani a világ távoli részének problémáit, ha még a saját közvetlen közelünkben sem tudunk segíteni. Szerintem erre emlékeztetnek a fotók: feladatunk van, felelősségünk van, dolgunk van.
Európának változtatnia kell, elsősorban önmagán. Változtatnia kell azon, mit gondol a világban betöltött szerepéről és felelősségéről.
A kontinensünk ugyanis ma nem képes a saját hátsó udvarában vagy az elülső kertjében zajló értelmetlen öldöklést sem leállítani. Hogyan gondolják egyes európai fővárosokban azt, hogy a világ tisztelni fogja őket, tisztelni fog minket, ha nem tudunk tiszteletre méltó politikát folytatni? Olyan kínzó kérdések ezek, melyekre fájóan hiányzik a válasz.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A béke ügyére nézve a fotóknak megfogalmazható még egy, szerintem döntő erejű tanulsága. Béke ott van, ahol jól működő, erős államok vannak. A békéhez erős államok kellenek! Minden olyan fotó, ami az élet naposabbik oldalát örökíti meg, egy erős, kompetens, a polgárai érdekeiért cselekvő és azok biztonságát megvédő államban születtek.
Mi Magyarországon azon dolgozunk, hogy ilyen államot építsünk. Olyat, amelynek a magyar emberek biztonsága és gyarapodása az első. Meg vagyunk győződve róla, hogy nem a nemzeti érzés, hanem a nemzeti szuverenitást aláásó törekvések veszélyeztetik leginkább a békét.
Szuverén nemzetek nélkül elvesznek a békés gyarapodás feltételei.
Ezt a felismerést kell magunkévá tenni itt, Európában ahhoz, hogy ismét békésebb képek készülhessenek a kontinensről.
Éppen ezért szeretném megköszönni a kiállítás szervezőinek, hogy elhozták nekünk ezt a tárlatot. S szeretném megköszönni minden kiállított fotó alkotójának a munkáját. Rendkívűl fontos munkát végeznek, mert cselekvésre sarkallnak. Ők figyelmeztetnek minket feltétlen kötelességeinkre!
Köszönöm a megtisztelő figyelmet!”
