Mathias Corvinus Collegium: The Future of Publishing nemzetközi csúcskonferencia

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Sok szeretettel köszöntöm Önöket. Különös tisztelettel köszöntöm a külföldi vendégeinket. Megtisztelő, hogy elfogadták a meghívásunkat.

Nekünk, magyaroknak nem könnyű angol nyelven nemzetközi konferenciát szervezni, mert a nyelvünk a mindenünk. Bár Európa közepén, egy hegyekkel körülvett medencében élünk, kultúránk tekintetében sziget vagyunk. A nyelvünk tesz minket azzá, akik vagyunk. Ez befolyásolja mindennapi életünket, gondolkodásunkat, életmódunkat. Ugyanazt a nyelvet beszélve még ma is értjük őseinket. Történelmünk során az egész társadalmunk, a legszegényebbtől a leggazdagabbig mind ugyanazt a nyelvet beszélte, ellentétben más országokkal, ahol a főúr és a jobbágya hosszú évszázadokig nem értette egymást.

Sir John Bowring angol nyelvész írta, hogy a magyar nyelv kőszikla, amin az évszázadok egy karcolást sem hagytak. Ez a nyelv a legdicsőbb emlékműve egy nemzet függetlenségének. Sir Bowringnak igaza van! Ebből azonban az is következik, hogy idehaza nekem is muszáj Önökhöz magyarul szólni. Még egyszer megköszönve, hogy eljöttek az Mathias Corvinus Collegium rendezvényére, így is fogok tenni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Rövid köszöntőmben két gondolatot szeretnénk megosztani Önökkel a média helyzetéről.

Az első, hogy ugyan keveset beszélünk róla, de a média alapvetően szuverenitási kérdés.

Aki uralja egy adott ország médiáját, az dönti el, hogy ki uralja az ország gondolkodását, és ezen keresztül azt is, hogy ki uralja az országot: hiszen képzeljék el azt a helyzetet, hogy az Amerikai Egyesült Államokban Oroszország uralja a média jelentős részét, vagy képzeljék el azt, hogy a német média jelentős része francia kézben van, esetleg a francia média van német kézben. Két szövetséges, mára örök barátságot kötött nemzetről beszélünk. Ennek ellenére, ha megkérdezném őket, vajon jó-e a saját országuk számára, ha a médiájuk jelentős része más nemzet kezében lenne, valószínűleg nemleges választ adnának.

Nem azért, mert a franciák azt gondolják, hogy jobbak, mint a németek, vagy a németek gondolják, hogy jobbak, mint a franciák, hanem azért, mert a média stratégiai ágazat és szuverenitási kérdés, ezért nemzetstratégiai összefüggésekben kell róla gondolkodni.

Tehát az, hogy a média alapvetően nemzeti gondolatot tükrözzön, nemzeti tulajdonban legyen, stratégiai célnak tekinthető minden országban.

Magyarország is így gondolkodik a média kérdéséről. Gondoljanak bele abba, hogy 2010-ben a magyarországi média kevesebb mint 24 százaléka volt hazai tulajdonban! Nem konzervatív, nem szocialista, nem liberális tulajdonban, hanem hazai, magyar tulajdonban. Magyar állami tulajdonban, magyar alapítványi tulajdonban, magyar üzleti tulajdonban, magyar egyházi tulajdonban. Ez nagy kiszolgáltatottságot jelentett, ezért büszkék vagyunk arra, hogy mára eljutottunk odáig, hogy ez az arány 50 százalék fölött áll. Összehasonlításképpen, a nyugat-európai médiapiacon szinte nem is tudunk 70-80 százaléknál alacsonyabb arányt említeni.

Magyar alapítványok, egyesületek, magánszemélyek, konzervatívok, szocialisták, liberálisok, magyar egyházak és természetesen a magyar állam is mára mind a médiatulajdonosok közé tartoznak. Azt hiszem, hogy ez egy természetes és pozitív médiapiaci átalakítás. Nyugat-Európában és főként a nyugat-európai liberális oldalon olyanokért kritizálnak minket, ami ott egészen természetes. Kelet-Közép-Európában azonban ennek szükségessége egy új felismerés. A térség megerősödésének egyik záloga, hogy a közép-európai médiapiaci helyzetében a szuverenitás mint cél megjelenjen.

A másik gondolat, ami a mai konferencia programját olvasva az eszembe ötlött, hogy mi is az összefüggés a média és az ideológia között. Összefüggenek-e egyáltalán?

Az a szomorú helyzet, hogy a nyugati világon belül felemelkedőben van egy olyan trend, amit mi, magyarok jól ismerünk a ’89–’90-es rendszerváltoztatást megelőző időkből, a szocializmus idejéből: a média bizonyos ideológiák szolgálóleánya kezd lenni. Mi ezzel messzemenőkig nem értünk egyet. Magyarország egy nem woke-nak való vidék. A woke nevezetű, alapvetően neomarxista alapból építkező ideológia foglyul ejti a médiát, és Nyugaton egyre több médiafelület válik ennek az ideológiának a szolgálóleányává. Ez olyan fejlemény, amellyel mi, magyarok nem értünk egyet. Megakadályozni ugyan nem tudjuk, és nem is szeretnénk, mert bízunk az értelem és a meggyőzés erejében. Azt azonban megtehetjük, hogy támogatjuk azokat, akik nem így gondolkodnak, hanem úgy gondolják, hogy a médiának nem az ideológia szolgálóleányaként kell működnie.

A médiaszuverenitás kérdését azért is említettem Önöknek, mert jelen pillanatban a rendszerváltoztatás utáni Magyarország legnagyobb politikai botránya foglalkoztatja a magyar nyilvánosságot. 2022 áprilisában, kevesebb mint egy évvel ezelőtt tartottak hazánkban választásokat. Azóta kiderült, hogy a baloldalt döntő mértékben különböző szürke csatornákon keresztül külföldről finanszírozták. Sőt az is kiderült, hogy a baloldali pártok aktív politikai támogatását végző médiát szintén külföldről finanszírozták.

Éppen most éljük meg ezt a botrányt, úgyhogy amikor arról beszélek Önöknek, hogy a média szuverenitási kérdés, és nem mindegy, hogy külföldről finanszírozzák-e, vagy magyar tulajdonban van; illetve azt mondom, hogy nem szabad hagyni, hogy a média a politika szolgálóleánya legyen, akkor nemcsak elméleti, hipotetikus dolgokról beszélek, hanem a mindennapi magyar valóságról, amiben élünk, és ami ellen minden erőnkkel küzdeni próbálunk.

Az, hogy Magyarország, ez az alapvetően kicsi, kulturálisan izolált közép-európai ország miért került föl a nyugati világ térképére; és egyáltalán jó-e, hogy fölkerült oda az elmúlt 12 évben, amikor egy erős, konzervatív keresztény jobboldali kormány irányította, nem tudom. Karinthy Frigyes szavai jutnak eszembe, aki egyszer azt mondta, hogy „se az interjút nem szeretem, se a nyilvános szereplést, a reklámtól valósággal irtózom, feltűnés nélkül titokban szeretnék világhírű lenni”.

Valahogy így vagyunk ezzel mi, magyarok is. Nem szeretjük az interjút, a nyilvános szereplést, a feltűnősködést, de azért ha titokban világhírűvé válunk, akkor nem ugrunk el a lehetőség elől. Valahogy ez történt velünk az elmúlt 12 évben. Belecsöppentünk egy olyan helyzetbe, hogy a nyugati világban éppen azok az erők vannak domináns többségben, akik nem nemzetekben gondolkodnak, akik a vallást valami ősi, elmaradott, kidobandó terméknek gondolják, akik számára a család bármit jelenthet, ezért a családok támogatása kiüresedett fogalommá válik. Akik a nemzeti szuverenitás több évszázados nyugati gondolatával nem értenek egyet, sőt annak lebontásán dolgoznak.

Velük szemben ott van Magyarország, amely egyszerűen, feltűnősködés nélkül vált világhírűvé azért, mert a magyar emberek egy olyan kormányra szavaznak sorozatosan, amelyik homlokegyenest az ellenkezőjét gondolja. A szuverenitás, a vallás, a család, a hagyományos értékek szerepe és azon keresztül egy, a 21. századi kihívásokat jó állapotban váró ország kialakítása az, amin dolgozunk.

Örülök annak, hogy ez a konferencia megvalósult, és Magyarország iránt ennyien érdeklődnek. A médiaszuverenitás, Magyarország szuverenitása, az újabb ezer évünk nem biztosítható médiaszabályozási, médiapiaci kérdések áttekintése nélkül. Köszönöm, hogy Önök mind hozzájárulnak ehhez az élő és szabad diskurzushoz.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.