CPAC Budapest

“Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaink! Konzervatívok a kontinensről és más kontinensekről!

Amiről az elkövetkező bő egy órában ebben a blokkban beszélgetni fogunk, az a nyugati civilizáció és a nyugati civilizációra leselkedő veszélyek. Ezzel kapcsolatban készültem egy indiai közmondással, amit most angolul meg is osztanék önökkel. Ez így hangzik:

„When there is righteousness in the heart, there is beauty in the character. When there is beauty in the character, there is harmony in the home. When there is harmony in the home, there is order in the nation. When there is order in the nation, there is peace in the world.”

Ez egy elég kerek mondóka, s lényegében pontosan összefoglalja azt, hogy miről szeretnék Önöknek beszélni. Azért választottam ezt az indiai bölcsességet, mert én ugyan alapvetően politikus vagyok, de kutatói, think-tank világból érkeztem. Nem szerettem volna csak politikusi állásfoglalásokkal megtölteni az időt. Különösen úgy, hogy utánam ilyen kiváló emberek beszélnek. De úgy éreztem, hogy az is hiba lenne, hogyha valami átfogó világmagyarázattal, történelemfilozófiai alapigazsággal próbálnám megfejteni a nyugati civilizáció titkait.

Én arra szeretnék koncentrálni, ami látható, ami érzékelhető, arra, hogy mit árul el nekünk a hétköznapi tapasztalat egy civilizáció állapotáról.

Nézzük!

A dolog nehézsége nyilvánvalóan az, hogy az események sodrásában, egy civilizációban éppen benne élő polgárként nehéz kilátni a saját kis buborékunkból. Napról napra éljük az életünket, miközben a civilizációs változások évszázados folyamatok. Hogyan érzékelhetnénk ezt a szemünkkel vagy a fülünkkel?

A történelemtankönyvek azt írják, hogy a Nyugat-Római Birodalom 475-ben bukott el. De ha képesek lennénk visszamenni az időben, és mondjunk 476-ban megkérdeznénk egy akkori római lakost, hogy milyen érzés egy világbirodalom bukásakor élni, akkor valószínűleg értetlenül nézne ránk. S nemcsak azért, mert a latin nyelvben elsajátított társalgási képességünk nyilván hagyna kívánnivalót maga után, hanem egyszerűen nem értené, hogy miről beszélünk

A példa szerintem arra világít rá, hogy egy civilizáció állapota és esetleges hanyatlása nem érzékelhető egyik napról a másikra. Gondolhatjuk úgy, hogy amivel szemben állunk, az tulajdonképpen pillanatnyi nehézség.

„Good times create weak men, weak men create hard times, hard times create strong man, strong man create good times and so on.”

Így tartja az interneten terjedő bölcsesség. Sokszor ez igaz is, de vajon biztosan lehetünk-e benne, hogy a mostani nehézségek után jön a fellendülés: egy felfelé tartó, lefelé tartó majd felfelé tartó spirálban élünk, vagy egyáltalán nem számíthatunk a dolgok jobbra fordulására?

Ha vesszük magunknak a bátorságot, és fölírjuk azt, hogy ezek a panelek a civilizációnkkal kapcsolatosak, vizsgálódni kezdünk a civilizáció állapota kapcsán, akkor szerintem első körben erről kell beszélnünk.

Ez az egyik oka annak, amiért örülök, hogy ez a beszélgetés itt, Magyarországon, Budapesten zajlik. Magyarország ugyanis a nyugati civilizáció része, de hosszú ideig nem volt a nyugati civilizáció epicentruma, ebben szerintem nincsen köztünk vita. Innen talán jobban látszanak a dolgok.

Van egy másik dolog, amit figyelembe kell venni: Magyarország kis ország, itt nem lehet hibázni, mert minden hiba az utolsó is lehet. Ha vannak itt barátaink esetleg Izraelből, akkor szerintem ők tudják, miről beszélek. Ezzel szemben egy nagy birodalom vagy egy nagy és erős ország kibír néhány hibát, néhány generációnyi hanyatlást. Róma is kibírta Nérót, vagy hogy Caligula császár a lovát nevezte ki konzulnak, s mégis: ezek után Róma még vagy 400 évig fennállt. Magyarország nem bírja ki ezt a luxust.

Történelmünk során sokszor állt elő az a helyzet is, hogy nekünk kellett védeni a nyugati értékeket. Itt csaptak le először a délről és keletről jövő katonai és ideológiai fenyegetések. Itt támadtak a kor legnagyobb hadseregével a mongolok, aztán a törökök, a muzulmán civilizáció innen ostromolta a Nyugatot, itt állomásozott a szovjet Vörös hadsereg is. Ezeket mind túléltük, és megtanultuk, hogy semelyik generáció nem lankadhat egy pillanatra sem.

Szóval ilyen történelmi hagyományokkal a hátunk mögött kialakult bennünk, magyarokban és általában Kelet-Közép-Európa népeiben egy természetes vészjelző rendszer. Ha civilizációs veszélyek fenyegetnek, akkor nálunk reflexszerűen elindul a védekezés. Olyan ez, mint egy elemi ösztön, talán kevésbé gyilkos ösztön. Egyébként annak a filmnek is egy rendkívül tehetséges magyar, Andy Vajna volt a producere.

Elmondom Önöknek, hogy szerintem hogyan működik ez a mágikus hatodik érzék. A dolog egyébként egyszerű, nem olyan bonyolult, mint elsőre tűnik: olvasni kell a jelekből.

És ez a másik ok, amiért örülök annak, hogy itt beszélgethetünk a nyugati civilizáció jövőjéről. Magyarország egy olyan hely, ahol ha megkérdezzük az egyszerű embereket, hogy mikor volt jobb az élet, 20 évvel ezelőtt vagy most, akkor nagyon nagy százalékuk azt mondaná, hogy most. És biztosíthatom Önöket, hogy van pár hely még Közép-Kelet-Európában, ahol a polgárok ugyanezt válaszolják.
Most válaszolják meg Önök a kérdést, hogy vajon mit mondana egy New York-i, egy Detroit-i, egy Los Angeles-i, egy San Franciscó-i, de ugyanígy mondhatnám Párizst, Londont vagy Brüsszelt. Szerintem mindannyian ugyanúgy válaszolnánk a feltett kérdésre: ezen városok polgárainak többsége valószínűleg úgy gondolná, hogy rosszabb az élet náluk most, mint mondjuk 20 évvel ezelőtt.

És itt kapcsolódik az előadás mottójául választott idézet a nyugati civilizációra vonatkozó kérdésre:

„When there is order in the nation, there is peace in the world.”

A rend apró jelei mutatják meg nekünk, hogy merre tart a civilizációnk.

Olyan apró jelekből lehet következtetéseket levonni, mint:
– Vajon rendezettek-e az utcák, és rendezettebbek lettek-e az elmúlt években?
– Vajon javul-e a közbiztonság?
– Vajon jobban öltözöttek-e az emberek?
– Vajon kedvesebbek-e egymással az emberek, vagy mogorvák?
– Vajon a jómodor javul-e az országban, vagy éppenséggel romlik?
– Eljárnak-e színházba, koncertekre, közösségi rendezvényekre, vagy pedig üresen konganak a közösségi terek?
– Milyenek az épületek? Brutális betonszörnyek épülnek-e, vagy esetleg olyan ambíció van az építőkben, hogy az örökkévalóságnak dolgozzanak?
– Van-e még szépérzék a világban, és nem csak a funkciónak vetnek alá mindent?
– Akarnak-e hagyni valamit az utókorra, vagy mindenki csak a szükségletek kielégítésén gondolkodik?

Kedvenc reneszánsz freskóm a sienai városházán található, Lorenzetti freskója a jó kormányzásról. Többek között azért zseniális, mert a városháza tanácstermében helyet kapó freskó három falon látható. Az ideák világa az egykori tanácsnokokkal szemben, balkezük felől a rossz kormányzás hatását ábrázoló festmény, jobb kezük felől pedig a jó kormányzás áldásos hatásait vitte a falra a festő.

A rossz kormányzástól az épületek omladoznak, a mesteremberek közül csak a fegyvergyártók prosperálnak, az iskolák zárva vannak, és az ellenséges hadsereg éppen dúlja fel a vidéket. A jó kormányzás hatása éppen ellenkező: virágzik az ipar és a kereskedelem, az iskolák telve diákokkal, az utcán épp utcabált tartanak, bőségesen terem a gabona, az emberek dolgoznak. Ezek a képek egyfajta benchmark-képek. Az egykori tanácsnokok, ha a való életben a bal kéz felőli jelenetekkel találkoztak, akkor tudhatták, hogy rosszul végzik a munkájukat. De ha a jobb kezüknél lévő kép tárult eléjük, akkor azt mondhatták, hogy igenis jól kormányoztak.

Innen is látszik, egy politikusnak tudnia kell olvasni a jelekből. Hadd mondjak egy példát! Nálunk nemrég választási kampány volt, és ahogy ilyenkor szokás, bejártuk az ország összes szegletét. A legörvendetesebb dolog, amit láttam, az az volt, amit valójában nem láttam. Nappal például nem láttam tétlen férfiakat és hölgyeket az utcán. Dolgozni voltak, s ez a lehető legjobb hír.

Ronald Reagan elnök mondta egyszer, hogy „The best social program is a job”. Hasonlóan gondolkodnunk mi is: a foglalkoztatottság az egekben, munkanélküliség a föld alatt. Ráadásul létezik egy kormányzati program, ami egyben szociális program is, közfoglalkoztatásnak vagy közmunkának hívják. Ha az embereknek a piac nem tud munkát biztosítani, akkor átmenetileg, amíg találnak maguknak, segítünk. Nem segély van, hanem munkabér, amit közmunkásként kapnak.

A dolgok nem indultak nagyon könnyen. Képzelhetik, hogy micsoda felzúdulás volt! Helyi beszámolóktól hallottam, hogy maga a programnak az elindítása sem volt könnyű. A munkákat szervezők, mikor a közfoglalkoztatottaknak azt mondták, hogy most pedig ki kéne gazolni a virágágyást, akkor a közmunkások nem tudták megkülönböztetni a virágokat a gazoktól. Amikor azt mondták, hogy most pedig meg kéne tisztítani az iskolában az ablakot, akkor érdes dörzspapírral kezdték el tisztítani az ablakok felületét. Miért lett volna másképpen? Hiszen nem ehhez szoktak. Nem ez volt a rend.

Aztán teltek múltak az évek, és a program siker lett. Mára ezek az emberek mind a munkaerőpiacon dolgoznak, gyáraknál dolgoznak, privát helyeken dolgoznak, és képesek ellátni saját magukat és a családjukat. Mi komolyan vettük az, amit Reagan elnök mondott.

Ugyanígy vagyunk a közbiztonsággal. A magyar jogrend, rendőri és bírói gyakorlat – mielőttünk – az elkövetőket védte, nem pedig az áldozatokat. Ezen változtattunk, szigorítottuk a büntetőtörvénykönyvet, több jogkört adtunk a rendőrségnek, elkezdtük védeni az áldozatokat. Mára Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország az egész világon. Ha kilépnek az utcára, mindannyian tapasztalhatják.

Ugyanezért újítjuk fel örök értékeinket, a történelmi épületeket, mert a szép, rendezett és értékálló környezet a civilizáció sarokköve.

When there is harmony in the home, there is order in the nation.

Hétköznapi apróságok, nem ideológiai tételek – ezekből áll össze a nyugati civilizáció, amelyre mind oly büszkék vagyunk.

Azt mondják, hogy a pszichológiában kétféle megközelítés létezik. Az analízis, ami a lelki folyamatok mozgatórugóját keresi, és a viselkedésterápia, ami megtanít minket a helyzetnek megfelelően megállni a helyünket. Amit mi Magyarországon próbálunk, az egy civilizációs viselkedésterápia. Viselkedjünk úgy mi mindannyian, mint a hazájukért felelősséget vállaló polgárok, és akkor azokká is válunk! Viselkedjünk úgy, mint a nyugati civilizációért felelősséget vállaló nemzet, és akkor megmarad, nem pedig hanyatlik a civilizáció. Rakjuk rendbe magunkat, és akkor megmaradunk a nehéz időkben is. És akkor talán nem jönnek el az ilyenkor szokásos gyenge emberek.

Ez az a take-away, amit át szeretnék adni Önöknek. Viselkedjünk hazafiakhoz méltó módon, szeressük a hazánkat! Figyeljük a jeleket, hogy észrevegyük, ha baj van! Ha látjuk a bajt, tegyünk ellene! Ha szemét van az utcán, szedjük föl! Ha valaki bajba kerül, segítsünk neki! Ha szól a Himnusz, énekeljünk! Dolgozzunk a hazáért, és akkor a haza fényre derül – ahogy mi, magyarok mondjuk. És ha a haza fényre derül, akkor meg tudjuk újítani az egész nyugati civilizációt.

Ránézek az órára, és kezdem én is mindjárt magamon a helyes viselkedést! Egy jó előadó nem untatja a közönséget hosszú és terjengős beszéddel. Úgyhogy el is köszönök!

Köszönöm szépen! Hálás vagyok, hogy meghallgattak!”