Beszéd az MCC Vezetőképző Konferenciáján
Beszéd az MCC Vezetőképző Konferenciájára
Budapest, 2025. 10. 21.
Jó reggelt kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Sok szeretettel köszöntök mindenkit!
Megkülönböztető szeretettel és tisztelettel köszöntöm az MCC vezetőképző akadémistákat, az előadókat, a kedves közönséget. Örülök, hogy ilyen sokan vagyunk. Nagyon örülök, hogy itt vannak Magyarország legnagyobb tehetséggondozó intézményének konferenciáján.
A tehetséggondozás nem öncélú tevékenység, hanem befektetés. Olyan befektetés, amely hosszú távú, stabilan magas hozamot biztosít, még kamatadó sem terheli. Ráadásul egy egész közösség jár jól vele. Merthogy az MCC küldetése az, hogy az egyéni teljesítmény az ország, a nemzet javát is szolgálja.
Mi azt valljuk, hogy a kiválóságra való törekvés forrása a magyarság iránti elköteleződés. Az a gondolat, hogy nekünk, magyaroknak dolgunk van a világban, és hogy a világlátott, nyelveket beszélő, szorgalmas fiatalok tehetsége akkor teljesedik ki igazán, ha az a magyarok hasznára is válik.
S a vezetőkre ez kétszeresen is igaz. Ha az első számú vagy valamiben, azt angolul úgy mondják, „leading”. A vezetés, a leadership ezért azt is jelenti, hogy valaki nem csak egy szervezet, egy csapat vagy egy közösség élén áll, hanem azt is, hogy a kvalitásai és a szorgalma miatt töltheti be ezt a pozíciót.
A vezetés nem pusztán közösségi tevékenység – érdemen alapul. És ez fordítva is igaz: a tehetséges vezető arról ismerszik meg, hogy a közösségéért dolgozik.
A mai konferencia vezérmotívuma a válság és a vezetés egyik legősibb képe: a viharban hajózás. Nagy a csábítás ilyenkor, hogy egy felütés erejéig beszéljünk a toposz eredetéről, Platónról, Az államról és Az államférfiról, hiszen innen indul az egész téma. De most nem fogom megtenni.
Inkább három idézetet osztanék meg önökkel, amelyek bár elsőre távol esnek egymástól, mégis úgy gondolom, keretbe fogalják a válság és vezetés összefüggéseit.
Teljesen azért nem tudtam elszakadni a görögöktől, ezért az első idézet Nietzsche-től, A tragédia születéséből származik:
„Boldog nép, ti görögök! Milyen erős lehetett köztetek Dionüszosz! Ha ilyen nagy szobrot emeltek Apollónnak. Csak egy igazán dionüszoszi nép képes ilyen apollóni szépséget alkotni: ahol ekkora rend van a felszínen, ott annál nagyobb a káosz a mélyben.”
Fűznék ehhez egy rövid magyarázatot. Nietzsche A tragédia születésében arról ír, hogy a görög tragédia két isteni rendezőelv, az apollóni és a dionüszoszi rendezőelv feszültségéből született.
Az apollóni elem felel a rendért, az állandóságért, a helyes mértékért és a világos keretekért. Dionüszosz felel viszont a változásért, az újszerűért, a fejlődés képességéért – vagyis a vitalitásért. E két elemnek egyensúlyban kell lennie. Tragédia akkor születik – mondja Nietzsche –, ha a kettő közül az egyik túlsúlyba kerül. Minden stabil rendnek nyitottnak kell lennie a változásra és azzal járó ideiglenes rendezetlenségre. Ezt, a sokszor gomolygó káosznak tűnő helyzetet kemény munkával végül értelmes formára lehet hozni.
A második idézet Max Webertől, egy 1909-es bécsi vitafelszólalásából származik. Így hangzik:
„A bürokrácia iránti szenvedély kétségbeejtő. Mintha a politikában tudatosan olyan emberekké akarnánk válni, akiknek rendre – és csakis rendre – van szükségük; akik idegessé és gyávává lesznek, ha ez a rend akár egy pillanatra is meginog.”
Ebben az előadásban Weber az úgynevezett „rendember” ellen szólalt fel. Arra a veszélyre figyelmeztetett, hogy a politika és a politikai szereplők már akkor, tehát már 1909-ben is egyre inkább és bizonyára egyre károsabb mértékben hagyatkoztak a bürokráciára.
Ez oda vezetett, hogy a politikai vezetők egyre rosszabbul teljesítettek válságos időben. Nem tudtak mit kezdeni az újonnan kialakuló, váratlan helyzetekkel. Emiatt pedig az egész politikai rendszer veszített a rezilienciájából. Elveszítette azt a képességét, hogy az új kihívásokra új válaszokat találjon.
A harmadik idézet pedig egy egyszerű vezetéselméleti szakkönyvből származik. Így szól:
„A vezetés és válság szakirodalma crisis managementről beszél. De a menedzsment inkább eljárásra és szabályokra utal, a leadership pedig az emberi tevékenységre.”
Talán ezt a szövegrészt kell a legkevésbé magyarázni. Az idézet a modern szakzsargon egy sajátos ellentmondására hívja fel a figyelmet. Miszerint a válságmenedzsment bizonyos értelemben csak a válsággal való permanens együttélést jelenti. A válság megoldásához emberi tevékenységre és legfőképpen személyes kvalitásokra van szükség. A válságot nem menedzselni kell, hanem megoldani.
Nekem az a meggyőződésem, hogy ez a három idézet és a belőlük származó három szempont jól rámutat, mikor alakul ki válság, és mit kell tennie a jó vezetőnek.
Míg Nietzsche arról ír, hogy egyensúlyra kell törekedni a rend és a káosz között, különben tragédia születik, addig Max Weber épp arra panaszkodik, hogy rendhez való túlzott ragaszkodás rontja az alkalmazkodási képességeinket.
A vezetéselméleti tankönyv értelmezésében pedig a vezetők személyes képességein áll vagy bukik, hogy egy szervezet permanensen menedzseli-e a válságot, vagy felül tud-e kerekedni a válságos időszakon.
Nekem az a tapasztalatom, hogy úgy a politikában, mint egy nagy szervezet működtetésénél is, tetten lehet érni a fentieket.
Nemcsak a káosz, hanem a rend is szülhet válságot. Ha a tervezhetőség, a kiszámíthatóság, a fennálló keretek iránti igényünk lezárja a gondolkodásunkat az újdonságok elől, akkor nem tudunk jó, újszerű válaszokat adni az újonnan fellépő kihívásokra. És szépen lassan elhatalmasodik a válság.
A válság másik forgatókönyve pedig az, amikor annyira ki akarunk lépni a fennálló keretekből, annyira újszerűen akarjuk megoldani a problémát, hogy végül tervezhetetlenné válik minden erőfeszítésünk. Egy ilyen felállásban sok-sok egyéni hősies erőfeszítés tartja felszínen a dolgokat, de nem jutunk egyről a kettőre.
Ha ezt elfogadjuk, az is kiderül, milyen a jó vezető. Nem menedzselnie kell a válságot, mint azt a bürokratikus vezetők gyakran teszik, hanem megoldania. Éppen, mint most a magyar miniszterelnök vagy az amerikai elnök próbálkozik ezzel a háború kérdésével kapcsolatban – ha megengednek nekem ennyi aktuálpolitikát.
Egy jó vezetőnek az a feladata, hogy megmutassa, miként illeszthető a válságot okozó újdonság a fennálló rendbe. Rá kell tudnia vennie a közösségét vagy szervezetét arra, hogy az új problémát a saját formájára hozza, a saját rendjébe illessze, ezáltal megértse, s így végül jó válaszok szülessenek. Ez a válságmegoldás egyik kulcsa. Ahogy szintén a magyar miniszterelnök szokta mondani: a rutin öl. Most olyan időket élünk tisztelt hölgyeim és uraim, ahol a politikában, az üzletben, a szervezetek élén nem ideges kapkodásra, nem bürokratákra, nem válságmenedzserekre van szükség, nem az éppen aktuális szelfikirály tudja a tutit, hanem valódi vezetői minőségre van szükség. Valódi vezetői minőség, pedig éppen az ilyen alkalmak során formálódik a következő generációban.
Szerencsére a tehetségek ügyében mi jól állunk itt, az MCC-ben. És a Vezetőképző Akadémia éppen azon dolgozik, hogy kihozza a diákjainkból és hallgatóinkból ezt a különleges vezetői képességet és minőséget; hogy képesek legyenek a diákok és a fiatalok a rend és a káosz, a kiszámítható és a kiszámíthatatlan, a megszokott és az új határán táncolni.
Minél több ilyen magyar fiatal lesz, annál virtuózabb lesz a magyarok tánca, és annál sikeresebb lesz az egész magyar közösség. Úgy legyen. Jó tanácskozást! Köszönöm, hogy itt lehettem.
