Beszéd az MCC tanévnyitóján
Beszéd az MCC tanévnyitóján
Budapest, 2025. 09. 19.
Tisztelt Professzor Urak! Hölgyeim és Uraim! Igen tisztelt, kedves MCC-s közösség!
A régi motorosokat üdvözlöm én is a fedélzeten! Az elsősöket és a junior hallgatókat pedig szeretettel köszöntöm, Isten hozott benneteket!
Sűrű nyári hónapokon vagyunk túl. Olyan nyár után találkozunk ismét, amelynek fényében nem könnyű megszólalni. Különösen az elmúlt hetek hírei érintettek meg bennünket, engem is személyesen és egy nemzeti érzelmű, az oktatásban és tehetséggondozásban mélyen elkötelezett közösség tagjait is. Nem nehéz kitalálni, hogy mire gondolok: egy amerikai kommentátor, Charlie Kirk halálára. Egy emberi élet erőszakos elvesztése önmagában tragédia; a hátrahagyott család, kisgyermekek sorsa pedig minden jóérzésű embert megérint. De ha túllépünk a döbbenet első pillanatain, és végiggondoljuk, mi történt, akkor egy nagyon baljós kép rajzolódik ki előttünk.
Charlie Kirk 31 éves volt. Felnőtt élete javát a vitára áldozta, mégpedig ott, ahol ennek történelmi helye van: az egyetemeken. Az egyetem a középkor óta a nyugati civilizáció egyik legfontosabb intézménye. Az egyetem az a civilizációs vívmány, ahol olyan értékeket lehet átadni és befogadni, amit máshol sehol. Sir Roger Scruton szerint az egyetemek küldetése az, hogy teret adjon az igazságra irányuló érveknek és gondolkodásnak. Ezért az egyetemen helye van a vitának, de nincs helye a cenzúrának és a kirekesztésnek, erőszaknak.
Charlie Kirknek számtalan vitája volt; a nyílt téri, campusos beszélgetések a védjegyévé váltak. Markáns álláspontot képviselt a bevándorlás, az abortusz és a genderelmélet kérdéseiben. Volt, amivel egyet lehetett érteni, és volt, amivel nem. Egy azonban bizonyos: ő az előremutató, termékeny vita embere volt. Éles érzékkel látta, hogy a nyugati egyetemeken egyre nehezebb valódi vitát folytatni, számos intézmény a progresszív-liberális dogmák foglyává vált. Első nagy kezdeményezése is a politikailag elfogult akadémiai gyakorlat visszásságaira hívta fel a figyelmet: segélyvonalat hozott létre azoknak a diákoknak, akiket a világnézetük miatt hátrányos megkülönböztetés ért a felsőoktatásban.
Tisztelt MCC-s közösség!
Sajnos az akadémiai progresszív dogmatizmus ma már nemcsak az Amerikai Egyesült Államokban, hanem az egész nyugati világban – így Magyarországon is – megjelent. Elég csak felidézni a Transzparens Oktatásért Projekt eredményeit, amelyeket éppen itt, az MCC-ben mutattak be nem is olyan régen. Ezt azért is mondom, mert itt vannak elsős diákok, és ezzel valószínűleg ők maguk is találkozni fognak. A felmérés szerint a megkérdezett hallgatók közel fele, 48 százaléka nem érzi úgy, hogy szabad a véleménynyilvánítás az egyetemi közegben, Magyarországon. Negyedük, tehát 25 százalékuk már tapasztalt oktatói oldalról nyílt pártpolitikai állásfoglalást. És majdnem 15 százalékuk vagy személyesen, vagy a közvetlen környezetében tapasztalt olyat, hogy valakit hátrány ért a politikai nézetei miatt. Tehát az a helyzet, hogy már egyáltalán nem vagyunk pártatlan, külső szereplői ennek a kérdésnek.
Pedig eredetileg éppen a progresszív oldal hirdette magát a dogmatizmus ellenpólusaként saját magát. Ehhez képest nagyot fordult a világ. Ma már sokszor úgy tűnik, mintha – hogy egy képpel éljek – „a befőtt tenné el a nagymamát”. Aki nem vallja az éppen aktuális, liberális kánont, azt könnyen a kiátkozás, pellengérre állítás, sőt akadémiai boszorkányüldözés fenyegeti. Tekintélyes professzorok gyakorolnak nyomást a kollégáikra, hogy világnézeti okokból ellehetetlenítsék el egyes hallgatók kutatásait. Sokan vagyunk itt a teremben, akiknek volt már részük ilyesmiben.
Ez a jelenség legalább két szinten aggasztó. Egyéni szinten azért, mert ki is akarna olyan akadémiai közeg része lenni, ahol a véleményéért, vállalt értékeiért megbélyegzés és hátrasorolás jár? De talán még fontosabb, hogy mindez a közösség, a nemzet szintjén is káros. Egy nemzet ereje ugyanis abban rejlik, milyen megoldásokat talál a történelem nagy kihívásaira. Megoldásokat pedig csak nyílt és őszinte párbeszédben, a nézetek szabad ütköztetésében lehet találni. Ha az akadémiai világ ideológiai értelemben bezárkózik, zárt társadalommá válik, akkor nemcsak az egyetemek teljesítenek majd rosszabbul, hanem mi, magyarok is rosszabbul fogunk teljesíteni a történelem nagy vizsgáin. Márpedig a következő évtizedek komoly próbára tesznek majd minden nemzetet. A siker azon fog múlni, hogy mi, magyarok milyen ötletekkel, milyen megoldásokkal állunk elő. A jó megoldásokhoz pedig bátorság kell, eredetiség és újszerűség. Az a gondolkodás, hogy elég csak lemásolnunk, amit világ egy másik pontján már kitaláltak, nem működik többé.
Tisztában kell lennünk a saját értékeinkkel, a belőlük fakadó érdekeinkkel, és ki kell tudnunk mondani, hogy mi az, ami jó nekünk, és mi az, amiből köszönjük szépen, de nem kérünk. Meg kell tanulnunk ötvözni az akadémiai és tudományos kíváncsiságot a nemzet képviseletével, a magyar ügy előrevitelével. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha az akadémiai világban is fenn tudjuk tartani a szellemi szabadságot, és képesek vagyunk megvédeni magunkat a dogmatikus, jelen pillanatban liberális oldalról érkező uniformizálódástól.
Kedves Barátaim!
Az MCC azért jött létre, és azért kapcsoltuk pár évvel ezelőtt magasabb fokozatba a működését, hogy legyen tere a magas szintű, tudományos igényű, mégis a nemzet egészét szolgáló vitáknak, párbeszédnek. Mi hiszünk az értelmes párbeszédben, a nézetek ütköztetésében és a sokszínűségben. Hiszünk abban is, hogy a magyar közösség és a magyar nemzet problémáira csak így találhatjuk meg a legjobb megoldásokat.
Ti, kedves Hallgatók, akik ma megkezditek a tanévet, egyéni szinten már most is büszkék lehettek magatokra. Az elmúlt években és a felvételin bizonyítottátok a kiválóságotokat. Sokan közületek már most is határozott értékvállalásokkal, kiforrott világnézettel rendelkeznek. Ez helyes, ez jó dolog: természetes, hogy szeretnétek sikeresek lenni, és a saját feltételeitek mentén berendezni az életeteket.
De arra kérlek benneteket, gondolkodjatok el azon is, hogy ezek az értékvállalások hogyan válhatnak valami nálatok nagyobb szolgálatává. Hogyan lehet a ti tehetségetek minden magyar ember hasznára? Nem kérem, hogy mindannyian ugyanazt az értékrendet valljátok – nem kérem, hogy valamelyik zászló alá álljatok.
Azt kérem, hogy ne álljatok meg az egyéni boldogulás határánál. Gondoljátok végig, miként tudjátok az értékeiteket, tudásotokat és tehetségeteket a magyar nemzet javára fordítani. Az MCC az a hely, ahol erre mindig lesz lehetőségetek. Nekünk az a feladatunk, hogy ehhez megteremtsük a szellemi teret, a felelős, nyílt viták biztonságos környezetét. Nektek pedig az, hogy minél jobban megtanuljátok kifejteni az álláspontotokat, minél jobban megtanuljatok érvelni.
Minél jobban sikerül, annál nagyobb lesz a személyes és a közösségi siker. Emlékszem, egyszer egy elsőéves hallgató megkérdezte tőlem az egyik órán: „Itt tényleg szabad bármit mondani?” Azt feleltem: „Igen, szabad – de utána meg is kell tudnod védeni azt.” És ami még fontosabb: ha nem tudtad megvédeni, akkor be is kell tudnod látni, hogy nem volt igazad. Mert nem attól lesz igazad, hogy kiabálva, hangosabban mondod, vagy mert fegyverrel a kezedben, fenyegetőzve fogalmazod meg azt. Az erőszak nem álláspont. A fegyver nem lehet érv. Pont.
Ennek szellemében kívánok mindenkinek nagyon jó tanévet, sok munkát, sok sikert és termékeny vitákat! És kívánom azt is, hogy amikor elvégzitek az MCC bármelyik képzését, a végén legyen mindannyiótoknak válasza arra a kérdésre, hogyan tudtok majd hozzájárulni valami nálatok nagyobb sikeréhez – a magyar nemzet jövőjéhez. Ezzel a 2025–2026-os tanévet ünnepélyesen megnyitom.
Köszönöm, hogy meghallgattatok!
