Beszéd a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának diplomaátadóján
Beszéd a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának diplomaátadóján
Tisztelt Elnökség! Tisztelt végzős Hallgatók! Mélyen tisztelt Szülők, Hozzátartozók! Hölgyeim és Uraim!
Sok szeretettel köszöntöm önöket a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának diplomaátadóján.
Amikor önök, akik itt ülnek, évekkel ezelőtt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet – ahogy mi mondjuk, a Ludovikát – választották, nem csupán egy szakmára iratkoztak föl. Azzal a döntéssel valami többre mondtak igent: a közösség szolgálatára. Mert a közszolgálat nem szakma, hanem hivatás. Nemcsak tudás, hanem tartás is kell hozzá. A tartás pedig nem tanulható meg a tankönyvekből. A tartás otthon kezdődik, a szülők példájából, aztán az iskolában a tanárok figyelméből, a mesterek útmutatásából táplálkozik. Ezért ma köszönet jár azoknak is, akik nemcsak nézőként vannak jelen, hanem példaként itt állnak önök mögött, mellett. Nemcsak tudást, hanem tartást is adnak önöknek, ennek a nemzedéknek. Ők, akik ma itt vannak, már tudják, hogy egy ország jövője azon múlik, hogy sikerül-e továbbadnunk, hogy miért éri meg hinni, miért éri meg kötődni, és miért éri meg szolgálni a hazát. Magyarország jövője pedig immár önökön is múlik.
A minap kezembe akadt Magyary Zoltánnak – akit ezen a karon nagy becsben tartanak – az egyik írása, melyben az 1920-as évek összeomlásának okait kutatta. Nem magyarspecifikusan, hanem általánosságban. Arra a kérdésre kereste a választ, hogy miért omlottak össze az európai államok az első világháború súlya alatt. Magyary azt írja, a 19. századi államot csak úgy beleengedték egy 20. századi háborúba. Ez vezetett az állam összeomlásához. Az akkori államrendszer ugyanis sok országban nem készült fel a kor kihívásaira. Ez a gondolat ma is érvényes, mert ha nem értjük meg a korszakot, amiben élünk, ha nem készítjük fel rá az állam működését, akkor eljöhet a pillanat, hogy a világ éppen aktuális erőpróbája túl nagy lesz a számunkra. A kérdés tehát ez: felismerjük-e időben, hogy milyen világ jön felénk? A történelem azt tanítja, hogy a világméretű megrázkódtatásokat nem lehet megjósolni. De vannak olyan jelek, amelyekre érdemes figyelni.
Ilyen jel, ha a nagyhatalmak közötti feszültség fokozódik. Az elmúlt 500 évben – önök lehet, hogy tanulták is ezt –, 16 alkalommal fordult elő, hogy egy felemelkedő hatalom kihívta az addig domináns hatalmat. 12 alkalommal háború lett belőle. Ma is újraosztás zajlik, de még nem látjuk, hogy ki és hol húzza meg a végső vonalakat. Ilyen jel, ha a kisebb konfliktusok száma megsokszorozódik a világban. Míg a hidegháború végén – ez is szerepel a tankönyvekben – 111 aktív államközi fegyveres konfliktust tartottak számon, ma már 184-et. Ilyen jel, ha a világ egyre többet költ fegyverkezésre. Ma másfélszer annyit költ, mint 20 évvel ezelőtt. A 100 legnagyobb hadiipari cég forgalma szintén a másfélszeresére nőtt. És ilyen jel az is, ha a világgazdaság blokkosodik. Tíz év alatt az ötszörösére nőtt a kereskedelmi korlátozások száma. Végül a migráció szintén vészjelzés: 1990 óta megduplázódott azok száma, akik konfliktus vagy egyéb nyomás hatására hagyták el a hazájukat. Ma már közel 300 millió ember része globális migrációs folyamatoknak. Mi tehát erre a helyzetre a válasz? Az, ha felismerjük a mintázatokat és a jeleket. A válasz nem a félelem és nem a sodródás. A válasz a józan, higgadt felkészülés. Ahogy egy hallgató is azért tanul a vizsgára, hogy elkerülje az összeomlást, úgy nekünk is azért kell felkészülnünk, hogy elkerüljük a bajt. Mert most a történelem nemcsak kérdez, hanem vizsgáztat is. És az kap jelest, aki kimarad egy forrongó világ konfliktusaiból. Mi, Magyarországon nemcsak figyeljük a világ forrongásait, hanem igyekszünk fel is készülni belőle. És ha ne adj’ isten, el is jön egy újabb világégés, mi akkor is megőrizzük Magyarország békéjét, biztonságát, a jólét lehetőségét. Ehhez megítélésem szerint öt alapelvet kell követnünk, amely a túlélésről és a gyarapodásról és a békéről szól.
Az első alapelv, hogy legyünk kiszámíthatóak, de ne legyünk kiszolgáltatottak. Ez azt jelenti, legyen önálló döntési képességünk, de ne zárjuk ki magunkat a világból. Külkapcsolatainkat a realizmus és a nemzeti érdek motiválja. Magyarország ma jó viszonyt ápol a világ legfontosabb hatalmaival. A magyar jelenlét egyre több országban tapintható.
A második alapelv: legyen erőnk! De ne mások ellen, hanem a magunk védelmére. A honvédség fejlesztése, a high-tech hadiipar kiépítése, a GDP-arányosan 2% fölötti NATO-kötelezettség teljesítése azt mutatja, Magyarország nem sodródik, hanem tudatosan építi saját képességeit.
A harmadik alapelv: készüljünk fel minden válságra akár energiában, akár élelmiszerben, akár a digitális térben. Az elmúlt években Magyarország kulcsberuházásokat hajtott végre az infrastruktúrában, az energetikában rácsatlakoztunk a déli-keleti kereskedelmi folyosóra, új gázvezetékek, logisztikai központok épültek, nőtt az élelmiszer-önrendelkezés és az adatbiztonság.
A negyedik alapelv: fektessünk a tudásba és az emberekbe, mert ezekben a helyzetekben a legnagyobb erőforrás a közösség. Kevésszer szoktuk mondani, de ettől még igaz, hogy Magyarország ma GDP-arányosan a legtöbbet költi az Európai Unión belül a felsőoktatásra és a családtámogatásra. Mert hisszük, a jövő ott kezdődik, ahol több a gondolat, több a gyerek, és több elhivatottság van.
Ötödik alapelv: legyen hosszú távú nemzedékeken átívelő stratégiánk. Ezt mi úgy nevezzük – furcsa, idegen szóval, hogy – konnektivitás. A magyar konnektivitásstratégia arra épül, hogy minden irányba kapcsolódjunk gazdaságban, politikában, kultúrában. Célunk, hogy legyünk beágyazott és megbecsült tagjai a világrendnek. Ezen keresztül is épül a magyar szuverenitás. Egy államban a legveszélyesebb mondat, amit hallani lehet ilyen helyzetben, hogy mi ezt mindig is így csináltuk. Az elkövetkező évtizedeket nem lehet rutinból megoldani. Fineszre van szükség.
Tehát kedves végzős Hallgatók!
Önök közül kerül majd ki a Magyar Állami Tisztviselői Kar új generációja. Nem lesz elég a rutin, ezt a fineszt önöknek is hozniuk kell. Az önök képzése ezért nemcsak arról szólt, hogy szabályokat tanuljanak, hanem arról is, hogy felismerjék, hogy az állam működtetése előrelátást, felelősséget, erkölcsi tartást kíván. Annak átérzését, hogy mi Magyarország célja, és hogy ennek elérése érdekében hogyan kell egy sikeres stratégiát végrehajtani. Önök elmélyültek a geopolitikában, az államtudományban, a nemzetközi kapcsolatokban, a stratégiai gondolkodásban. Megtanulták, hogy a közszolgálat nem abban különbözik más mesterségektől, hogy nehezebb, hanem abban, hogy mások sorsa is múlik rajta. De talán a legfontosabb, amit megtanulhattak, hogy magyar tisztviselőnek lenni identitás is. És az identitás nem azt mondja meg, hogy mit tudunk, hanem azt, hogy mit tartunk érdemesnek, védendőnek, továbbadandónak. És van még valami, amit nem biztos, hogy tantárgyként tanultak, de talán mégis elsajátítottak. Ezt úgy nevezhetjük, hogy tisztviselői lelemény. Annak az ismerete, hogy hogyan kell egy ügyet egyről a kettőre vinni, még akkor is, hogyha az út kacskaringós. A már idézett Magyary Zoltánról jegyezték fel azt az anekdotát, miszerint egy vizsgálat során megkérdezte a minisztériumi osztályvezetőt: hová kerülnek a be nem fejezett akták? A válasz: eltesszük őket balra. Erre Magyary csak annyit mondott: a közigazgatásban a baloldal nem ideológiai kérdés, hanem bútorhasználati utasítás. A tanulság pedig az, hogy egy jól működő állam nem hagy ügyeket balra csúszni. Az önök munkája lesz, hogy azok a bizonyos akták előre menjenek, ne balra.
Sok sikert kívánok az önök előtt álló évekhez. Gratulálok a végzett hallgatóknak! Köszönöm szépen, hogy vállalják ezt a hivatást! Szolgálják jól az országot és benne minden magyar embert!
Gratulálok!
Köszönöm, hogy meghallgattak.
