Beszéd a Nemeskürty István 100. születésnapja alkalmából tartott ünnepi emléknapra
Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Rektor Urak! Kedves Családtagok! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Én is sok szeretettel köszöntök mindenkit a mai ünnepi emléknapon! Azt mondják, az ember számára is van mód arra, hogy itt, a földön részesüljön a halhatatlanságból: ha nyomot hagy mások emlékezetében – mert akire emlékeznek, az valójában tovább él.
Az efféle halhatatlanság tényszerű megnyilatkozásai az emléknapok. Ezek jellemzően egy történelmi tényhez, évszámhoz vagy évfordulóhoz kötődnek. Mint ahogy a mai nap apropója is, hogy Nemeskürty István, a 20. század egyik legnagyobb hatású magyar gondolkodója, millenniumi ünnepségek kormánybiztosa éppen 100 éve született.
Csakhogy az emlékezet nem kizárólag a jeles napokban él tovább. Az emlékezet lényege sokkal inkább a szellemi örökség annak továbbadásában rejlik – abban, hogy mit hagy ránk egy ember élete, gondolkodása és értékrendje.
Hasonlóképpen a történelem sem redukálható pusztán adatokra vagy beszámolókra. Ha csak a szenvtelen tényeket vesszük figyelembe, elveszhet a múlt erkölcsi és szellemi tartalma. Márpedig a történelemmel foglalkozó tudománynak ilyen kérdésekre is választ kell adnia – és van is rá válasza.
Létezik egy, ma már ritkábban emlegetett történetírói iskola, amelyben mi, magyarok mindig is kiemelkedőt alkottunk: a szellemtörténeti iskola. Ennek lényege, hogy az elhamvadt múltból élő valóságot formál.
Ez az irányzat nem az évszámokra és az eseményekre helyezi a hangsúlyt, hanem azokra a szellemi erőkre, amelyek ezek mögöttük húzódnak – azok az eszmékre, amelyek valóban mozgatják a történelmet, és sokszor átívelnek évszázadokon.
Nem véletlen, hogy ez az irányzat nálunk, magyaroknál világszínvonalúvá tudott emelkedni. Nálunk ugyanis a nemzet nem egy évszámmal, hanem egy szellemmel kezdődött.
A tanár úr azt mondta: „a magyar nemzet nem modern képződmény, hanem ezeréves valóság. Egy nép szigetszerű öntudata, amely idegenek közé érkezett, és mégis megmaradt.”
Egy ilyen hosszú történetet pedig nem lehet csak adatokból kihámozni. A mi történelmünk sokféle: népek települtek be és ki, határok változtak, rendszerek jöttek és mentek. És mégis van benne valami egység, monolitszerű tömb, és ezt az egységet csak az eszmék, illetőleg a szellem világában lehet megragadni.
Magyarnak lenni nem pusztán származás vagy lakóhely kérdése. Magyarnak lenni – ahogy a szintén a szellemtörténeti iskolát erősítő Szekfű Gyula mondta – lélek kérdése.
Az ő olvasatában a „magyar történet nem egyéb, mint a magyar lélek története – azoknak a formáknak leírása, melyekben a magyar lélek évezred óta jelentkezik.”
Ezért tudunk szerintem mi igazán otthon lenni ebben a gondolkodási rendszerben. Ezért is voltak olyan kiemelkedő szellemtörténészeink, mint a már említett Szekfű Gyula, Hóman Bálint, Kornis Gyula, Hajnal István, Mályusz Elemér – és a sort méltán folytathatjuk minden valós kritika és létező korábbi kritika ellenére Nemeskürty Istvánnal.
Talán ez is válasz arra, hogy miért van nálunk mindig olyan nagy igény arra, hogy a történelmet ne csak a múlt értelmezésére használjuk, hanem arra is, hogy segítsen eligazodni a jelenben – sőt, a jövőben is.
Mi, magyarok mindig úgy gondolkodtunk a múltról, hogy közben a nemzet jövőjét kerestük benne.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Gimnazista voltam, amikor először olvastam Nemeskürty tanár úr műveit. Jó tanáraim voltak, jó gimnáziumba jártam, de az ő írásai teljesen más világot nyitottak meg előttem. Addig arról tanultunk, hogy vajon volt-e vérszerződés, és ha igen, hol, mikor és milyen formában. Ezek fontos kérdések – de Nemeskürty István ennél mélyebbre ment. Nálam is mélyebben talált be az ő megközelítése.
Megmutatta, hogy a lényeg nemcsak a tényeken múlik, hanem azon is, mit jelent az egész nekünk, magyaroknak. Mi volt a vérszerződés értelme? Mit üzen ma? Milyen tanulságot hordoz? Ő nem egyszerűen történelmet írt – hanem a magyarok történetét, mindannyiunk történetét írta meg.
Ráadásul akkor alkotott ilyen szellemben, amikor a hivatalos ideológia szerint mindez nem volt kívánatos. A szocializmus materialista történelemfelfogásának árnyékában ő mégis ragaszkodott ahhoz, hogy a múltat nem lehet megérteni a szellemi összefüggések nélkül.
Ezt bizonyítja már a Mi, magyarok nyitófejezete is, ahol a csodaszarvas és Álmos vezér történetén keresztül mutatja meg a honfoglalás szellemi mozgatórugóit. Azt is világossá teszi, hogy ezek az erők ma is hatnak – ma is meghatározzák, mit jelent magyarnak lenni.
A tanár úr azt mutatta meg nekünk, hogy ezek a történetek – mint például a csodaszarvas története – nemcsak a régmúlt homályába vesző mondák, hanem van üzenetük a mának is. Azt üzenik, hogy mi, magyarok nem véletlenül kerültünk ide. Létünknek, fennmaradásunknak célja van, ami túlmutat a hétköznapi számításokon. Van benne valami transzcendens, valami idők felett álló igazság.
És ebből is látszik: ő nemcsak kutatta a múltat, hanem tanított is bennünket. Nemcsak történész volt, hanem tanár is – a szó valódi értelmében. Segített megérteni, honnan jövünk, és azt is, merre kell tartanunk.
Az életművéből – az én megítélésem szerint – világosan kirajzolódik öt eszme vagy gondolat, amelyek nélkül nem képzelhető el a sikeres magyar jövő.
Az első ilyen eszme: a haza. A haza nem pusztán térkép. A haza szellemi valóság. A magyar valóság itt, a Kárpát-medencében ölt testet. Ide köt bennünket a történelem és a felelősség is. Felelősség a földért, ami ránk bízatott. Felelősség a másik magyarért, akivel osztozunk ezen a küldetésen. A haza nem múlt. A haza a jövő. A haza mozgat. A haza motivációt biztosít. A haza adja meg azt az érzést, amire mindannyiunknak szükségünk van: hogy valami nagyobb és fontosabb részesei vagyunk, mint mi magunk. A haza védelme és erősítése ezért egy magyar számára egy transzcendens, isteni küldetés része.
A második ilyen eszme a szeretet. A magyar nemzet nem absztrakt gondolat, amit holmi dekrétum hozott létre. A magyar nemzet érzelmi elköteleződés a haza és egymás irányába. Mi, magyarok persze szeretünk vitatkozni. De ez nem gyengeség, hanem erő – mert a szeretet adja a vita tétjét. Szeretjük a hazánkat, ezért vitázunk érte. A szeretetnek köszönhető, hogy nem áruljuk el a hazánkat. Mert aki a hazája ellen fordul, az nem szeret, hanem csak számol. Leginkább önmaga hasznával. Az ilyet pedig mélyen megveti a magyar szellem – ha rúgkapál ellene, ha nem.
A harmadik eszme: az egység. Ez az, amit a világ talán a legkevésbé ért. Mi nem szokványos módon gondolkodunk erről. Nálunk az egyén sosem volt elválasztható a közösségtől. Mi, magyarok úgy vagyunk vele, hogy ami az egyiknek jó, az csak akkor lehet valóban jó, ha közben a nemzet egészének is jó. Nálunk nem a részek versenye számít – persze az is megvan, de nem az a legfontosabb, hanem az egész igazsága. Ezért van, hogy újra és újra megszületik az igény a nemzeti egységre. Az egység nem azt jelenti, hogy mindenki ugyanazt gondolja – hanem hogy a közös ügyeinket, egy akarattal előrevisszük. Nem mindig egyszerű, de nekünk ez a működési módunk. Egy irányban, együttműködve, együttes erővel. Ha ez megy, minden megy. Ha ez nem megy, semmi nem megy.
A negyedik: a függetlenség. A saját utunkon akarunk járni, nem mások mércéje szerint élni. Nem attól leszünk értékesek, hogy milyen szépen hajbókolunk mások előtt. A szuverenitásunkat ma is támadják – kívülről és belülről egyaránt. Nemeskürty tanár úr a szuverenitás ügyében is figyelmeztetett minket. Idézem: „Ne szerződjünk el rabszolgának. Azt különben sem szerződtetik, hanem vásárolják.”
És végül ötödik a hit. A hit abban, hogy a közös erőfeszítéseinknek van értelme. A magyaroknak van célja és küldetése. Ez a hit sarkall minket cselekvésre: van értelme belevágni valami újba, és van értelme folytatni valami régit. Hit abban, hogy ami nem áll még a rendelkezésünkre, az egyszer, szorgos munkával, tisztességes erőfeszítéssel a miénk lehet. Ezért a magyarok hite végső soron hit abban, hogy a magyar nemzetnek dolga van a világban. Ezt tanította nekünk Nemeskürty István.
Kedves Tanácskozók!
Létezik egy hatodik eszme is, amely tulajdonképpen az előzőekből következik. Ráadás, de tanár úr életműve alapján tudjuk, hogy ez talán fontosabb, mint az összes többi.
A magyarság sikere nem egy elérhető állapot, hanem állandó misszió. Olyasmi, amiért minden nemzedéknek újra és újra meg kell dolgoznia, meg kell küzdenie. Tanár úr ezt így fogalmazta meg: „Amikor eljön az ideje, vajon az utánunk jövő nemzedékek is tudják-e a helyes választ arra a kérdésre, hogy Ön kicsoda – és miért?”
Hogy erre a kérdésre meglegyen a válasz, az elsősorban oktatás dolga. Ezért tekintjük mi nemzetstratégiai ügynek az oktatást. A világ gyorsan változik, és könnyű rossz irányba menni. Aki dogmatikusan elzárkózik bármiféle újítástól, az lemarad – aki pedig lemarad, az ott marad. De a haladáspárti progresszívekkel is vigyázni kell. Szerintük a technológia majd megoldja minden kihívásunkat, de ez, az embert és a hazát technikai kérdésként tekintő eszme sem lehet működőképes. Helyette hazafias, modern és jó oktatásra van szükség.
Nemeskürtytől tudjuk, hogy „[n]incs okos vagy buta állat, mert valamennyinek megvan a magához való esze, és használja is, amennyire tudja. Talán csak az ember az egyetlen olyan élőlény, akire ez nem mindig jellemző.” Ez sokszor eszembe jut, amikor a szomszéd alsóházi teremben ülök egyes felszólalásokat hallgatva. De persze a Vadászteremben és a felsőházban nem történik ilyen!
De komolyra fordítva a szót, ha olyan értékekre építkezünk, mint amiket Nemeskürty István képviselt, csak akkor leszünk képesek valóban időtálló oktatási rendszer építeni.
Olyan iskolákra van szükség, amelyek élővé és megélhetővé teszik a nemzet iránti szeretetet, az önazonosságot, az összetartozást és az önállóságot. Egyszerre pallérozzák az elmét, gondozzák a lelket, és erősítik a testet. Ez óriási feladat tanárnak és intézménynek egyaránt.
Ezért tölt el különös büszkeséggel, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen most induló új tanárképző kar Nemeskürty István nevét viseli. Büszke vagyok arra is, hogy ez a gondolat – a névválasztással együtt – abból a szellemi közegből fakadt, amelyben én is nap mint nap dolgozhatok.
Azért választottuk ezt a nevet, mert úgy véltük, minden nap figyelmeztetnünk kell magunkat arra, hogy nemcsak úgy akarunk egy új tanárképzést, hanem minden mozzanatunkkal minden nap igazán méltók is akarunk lenni Nemeskürty István tanításához.
Azt akartuk, hogy ne csak a dátumokra és évfordulókra emlékezzünk, hanem tegyük nap mint nap elevenné azt, amit ő képviselt.
S hogy mit képviselt igazán, azt röviden össze lehet foglalni. Homlokegyenest az ellenkezőjét annak, mint amit a honi liberális és baloldali közösség képvisel. A tanár úr azt tanította a magyaroknak: merjünk nagyok lenni.
Kétfajta stratégiai alapállás létezik Magyarországon. Az egyik azt hirdeti, merjünk kicsik lenni. Ezt a stratégiát sokan, sokszor ajánlották nekünk az elmúlt 1000 évben. Ez a stratégia abból indul ki, hogy nem vagyunk és nem is lehetünk elég erősek ahhoz, hogy mások segítsége nélkül fennmaradhassunk. Ezért ez a stratégai mindig igazodási pontokat keres. Egy erős hatalmat, amely mellé vagy mögé beállhatunk a sorba, és akkor talán elkerül minket a baj. Csakhogy a történelem számtalanszor bebizonyította, hogy ez vesztes stratégia.
A mi politikai közösségünk egy erős Magyarországban hisz. Hiszünk abban, hogy nem kell mindig beállnunk a sorba, különösen, ha olyanért van a sorbaállás, amit nem szeretnénk. Nem kell senki oldalkocsis segéderőjévé válunk, mert vagyunk olyan erősek, hogy meg tudunk állni a saját lábunkon is.
Most, hogy a világ hatalmas változásokon megy keresztül, nekünk, magyaroknak jó stratégiai döntéseket kell hoznunk: a nemzeti kicsiség vagy a nemzeti nagyság útját járjuk? Vannak, akik félnek a változástól, és a kis lét mellett szállnak síkra. De a mi közösségünk szerint a változás lehetőség. Lehetőség arra, hogy a hátunk mögött hagyjuk az elmúlt 500 év minden nehézségét, és ismét erőssé tegyük Magyarországot.
Most jött el az idő arra, hogy a nemzeti gondolat reneszánszát élje. Amikor büszkén vállalhatjuk azt, hogy kik vagyunk. Mert ahogy a világon már egyre többen elismerik, nem hátrány, hanem előny, ha valaki a saját nemzetéhez hű. És ebben mi, magyarok újra példát tudunk mutatni.
Erre tanít minket Nemeskürty tanár úr minden áldott nap! A szelleme él, köztünk jár, mindannyiunk legnagyobb szerencséjére. Hálásak vagyunk érte! Köszönöm, hogy meghallgattak!
