Beszéd a harmincadik Becket-ünnepség alkalmából
Beszéd a harmincadik Becket-ünnepség alkalmából
(Esztergom, 2026. február 21.)
Főtisztelendő Püspök úr! Tisztelt Elnök úr! Alkotmánybíró úr! Tisztelt Nagykövet úr! Egyházi és világi elöljárók! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Joghallgató koromban volt egy tárgyunk, amelyet természetesen mindenkinek el kellett végeznie – és amelytől mindenki tartott. Európai alkotmánytörténet volt a neve. Aki jogász, az tudja: ez volt az a tárgy, amely miatt november végén is úgy éreztük, már csak kettőt kell aludni karácsonyig.
Akkoriban biztosan furcsálltam volna, ha valaki azt mondja nekem, hogy az európai alkotmányjog történetéhez néha angol szentek életrajzát is érdemes olvasni. Pedig a mai összejövetelünk – amikor Becket, vagyis Canterburyi Szent Tamás előtt tisztelgünk – éppen ezt bizonyítja.
Az 1215-ös Magna Charta és az 1222-es Aranybulla közötti hasonlóságokról, a magyar és angol alkotmányjog közötti rokonságról sokat hall az ember. De arról már kevésbé, hogy magyar és angol társadalmi fejlődés már ennél régebben is párhuzamokat mutatott.
A Magna Charta és az Aranybulla előtti évtizedekben két, egymással kapcsolatban álló egyházfi játszott fontos szerepet Angliában és Magyarországon. A kettejük közötti kapocs lett az egyik legelső dokumentált kötelék a Magyar Királyság és az angol korona között.
Beckett Tamás az egyház jogait és a lelkiismeret szabadságát védte a világi túlkapásokkal szemben; mártírhalála a kiállás jelképe lett. És hasonló küzdelmekben volt része Bánfi Lukács érseknek is fordulatos élete során. Szerencsére nálunk a viszály nem ért ilyen tragikus véget.
A két főpap kapcsolata jelzi, hogy egyazon civilizációs folyamat részesei voltak.
Napjaink európai integrációjának alapkövét is olyan kereszténydemokrata vagy keresztény meggyőződésű politikusok tették le, akik e civilizációs folyamatban részesének tekintették magukat.
Robert Schuman szerint például „Európa a demokrácia megvalósítása, keresztény értelemben”. Alcide De Gasperi szerint a közös európai örökség az az erkölcsi alap, amely az emberi méltóságot és felelősséget emeli ki.” Azaz Európa nemcsak gazdasági egység, hanem kulturális közösség, és jellegénél fogva a demokrácia egyik feltétele.
Ma azonban az Európai Unió mai vezetői nemcsak nem értik ezeket a közös, keresztény indíttatású alapokat, de mintha egyenesen azok felszámolására törekednének. Sorra jelennek meg olyan tanok, amelyek szerint a család, a nemzet és minden természetes közösség csak esetleges, lecserélhető keret. Mint ahogy végső soron lecserélhető a népesség is, amely túlságosan ragaszkodik a hagyományaihoz.
És mindehhez társult a háborús logika, ami újra Európa mindennapjainak része lett. Máté evangéliumában, a boldogmondások között azt olvashatjuk: „Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket”. S valóban. Míg az alapító atyák békét teremtettek, mai utódaik háborús logikában gondolkoznak, amely aláássa Európa jövőképét és eszközként tekint az európai emberekre.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Azt gondolom, minél inkább támadás alatt állnak Európa keresztény alapjai, annál nagyobb szükségünk van rájuk, hogy kiigazodjunk a hétköznapokban. Aquinói Szent Tamásnak a szeretet rendjére vonatkozó tanításai ma is érvényesek.
A tanítás szerint akiket a gondviselés ránk bízott – a családunkat, a nemzetünket –, azok a felelősség és a gondoskodás rendjében is első helyen állnak. Akik közelebb vannak hozzánk, azokért nagyobb felelősséggel tartozunk. Nem vállalhatunk tehát olyan áldozatot, amely éppen a hozzánk legközelebb állóknak okoz kárt.
Szent Tamás egyértelműen fogalmaz: a segítségnyújtás ára soha nem lehet önrombolás. A segítség nem járhat saját civilizációs kereteink felszámolásával.
Fontos dolog segíteni embertársaikon, de a tömeges migráció az európai civilizációs keretek felszámolásával jár együtt. Vagyis azokat az alapvetéseket rombolja le, amely éppenhogy előírja számunkra a segítségnyújtást. Együtt érzünk az ukrán emberek szenvedésével, de az Európai Unió kifosztása és csődbe döntése csak gyengítené, sőt a megszűnés szélére sodorná Európát.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A 19. századot a megaláztatás századának hívják a kínai történetírók. Most viszont attól lehet joggal félnünk, hogy a 21. század Európa megaláztatásának kora lesz.
Lehet erre azt mondani, hogy így jár a történelem kereke. De mi, keresztények hiszünk abban, hogy az isteni gondviselés szabad akarattal ruházta fel az embert, így tudatos alakítói lehetünk saját történelmünknek.
Sőt, úgy látszik, hogy a gondviselés, közel ezer évvel Beckett Tamás és Bánfi Lukács után, ismét különös szerepet szánt nekünk, magyaroknak. Ma ugyanis Magyarország az élő példa arra, hogy a keresztény civilizációhoz és a keresztény társadalmi tanításhoz való ragaszkodás nemcsak lehetséges Európában, hanem lényegében a siker kulcsa is.
Elsőként és szinte azonnal felemeltük szavunkat az illegális migráció ellen. Hamar felismertük, hogy az Európába történő illegális és tömeges beáramlás átírja a kontinens kulturális térképét. Feszültségeket szít a társadalmakon belül, ami végül meghasonláshoz vezet. És „minden ország, amely magával meghasonlik, elpusztul”.
De mi, magyarok nemcsak a migráció kérdésében ragaszkodtunk önazonosságunkhoz. A nyugati világban egyedülálló módon családalapú társadalmat építünk. A Magyarországon megtermelt érték öt százalékát valamilyen formában családtámogatásra fordítjuk. Így 200 ezerrel több gyermek születhetett meg 2010 és 2025 között, mintha nem tettük volna meg mindezt.
A keresztény társadalmi tanítás megjelenik a magyar gazdaságpolitikában is. Mi munkaalapú gazdaságot építettünk. Ez összhangban áll a néhai XIII. Leó pápa új dolgokról írott (Rerum Novarum, 1891) enciklikájával, amely arra az igazságra épül, hogy az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen az embereket pusztán a haszonszerzés eszközének tekinteni.
Ezért vetettünk véget annak a 2010 előtti gyakorlatnak, hogy globális nagyvállalatok extraprofit formájában olyan haszonra tegyenek szert, amely megfosztja a magyar embereket az anyagi előrelépés lehetőségétől. Ezért vezettük be a rezsicsökkentést, vetettünk ki különadókat, ezért nem engedjük meg, hogy extraprofit keletkezzen.
Nemet mondtunk az élet hagyományos kereteit felszámolni igyekvő ideológiákra is. Tettük ezt azért, hogy az ilyesmi ne lehessen jelen az iskolákban, és azért is, hogy gyermekeink ne találkozhassanak ilyen tartalmakkal a szüleik akarata ellenére.
Ez a kiállás sok vitát és támadást váltott ki Európában. Sok támadást kaptunk a keresztény értékek védelméért. De talán semmiért sem kapunk akkora nyomást, mint a békéért való kiállásért.
Hiszen éppen a háború ügye foglalja magába minden más sorskérdés értelmét. Ha ugyanis nem sikerül kimaradnunk a háborúból, akkor minden eddigi kiállásunk hiábavalóvá válhat. A munkaalapú gazdaságot hadigazdasággá kellene alakítani, a családtámogatásra és rezsicsökkentésre szánt forrásokat pedig Ukrajnába irányítani.
És ha háborúpárti erő kerül az ország élére, akkor nem lesz, aki nemet mondjon Brüsszelnek nemcsak a háború, hanem a migráció és a genderideológia kérdésében sem.
A nemzeti, keresztény elköteleződésű magyar kormány az egyetlen biztos választás. Mi vagyunk a garancia arra, hogy meg tudjunk maradni azon a keresztény civilizációs úton, amelyen elindultunk.
Az itteni megemlékezés jubileumi, hiszen harmincadik a sorban. Azt kívánom mindannyiuknak, hogy a következő jubileumon is sikeres évtizedekre tekinthessünk vissza.
Ehhez legalább két feltételnek teljesülnie kell. Egyrész, hogy Magyarország megmaradjon keresztény alapokon álló országnak. Ebben a magyar egyházaknak jut megkerülhetetlen szerep. A másik feltétel, hogy ország élén realista alapon álló, nemzeti érdekekben gondolkodó kormány álljon.
Mert bár a világi hatalom és az egyházi szolgálat különböző rendben működik – ahogy Becket Tamás élete és mártíromsága is mutatja –, mégis közös ügyért munkálkodunk.
Ez a közös ügy a magyar állam ezeréves keresztény civilizációs alapjainak megőrzése: a hit, az emberi méltóság, a család, a nemzet és az élet rendjének védelme. Azért dolgozunk, hogy Magyarország megmaradjon azon az úton, amelyen Szent István állama elindult.
A mostani történelmi időkben különösen nagy szükség van együttműködésre. Egyház és állam, közösségek és intézmények csak egymást erősítve tudják megőrizni mindazt, amit örökségül kaptunk. Csak így maradhatunk meg azon a szilárd alapzaton, amelyen ezer éve áll a magyar állam.
Ez a mi közös felelősségünk – és ez a mi közös reményünk.
Köszönöm, hogy együtt emlékezünk, köszönöm, hogy meghallgattak!
