A „Határtalanul a Magyar Fiatalokért” hetedik évfordulóján tartott beszéd
A „Határtalanul a Magyar Fiatalokért” hetedik évfordulóján tartott beszéd
Budapest, 2026. 02. 13.
Elnök Urak, Polgármester Úr, Hölgyeim és Uraim! Szervusztok, jó estét kívánok!
Köszönöm szépen, hogy itt lehetek. Három gondolattal érkeztem.
Az egyik egy mai, Barnával való beszélgetésünk során merült fel. Egy podcastban szóba került a kettős állampolgárság ügye, és Barna megkérdezte, hogy én mit gondoltam, mit éreztem a nemzetegyesítés pillanatában. A kérdés zavarba hozott, valahogy kimentettem magam, de az első érzés, amire tisztán emlékszem – akkoriban Wetzel Tamásnál dolgoztam, szóval benne voltam a sűrűjében –, az volt, hogy a világ rendje valamilyen módon helyreáll.
És ez jó. Ez igazságos. Ennek így kell lennie. Ez természetes.
Voltak, akik örültek, mások szomorkodtak. Voltak félelmek, mindenki másképp érzett. Bennem a megnyugvás és a természetesség érzése jelent meg. Azt éreztem, hogy ettől a magyar nemzet és Magyarország annyival fantasztikusabb és annyival erősebb lesz, hogy ilyen csak évszázadonként néhányszor történhet meg. Nagy-nagy pillanat volt.
Szerintem ebből a szempontból most valóban igaz az, amit Barna mondott: sorsfordító helyzetbe érkeztünk. Akkor elindult a nemzeti együttműködés és a nemzeti összetartozás kora. A rendrakás után optimista időszak következett. Most más a helyzet Európában. Másképpen gondolkodik a világ. Sokkal nagyobb a bizonytalanság, a háborútól való félelem, a szorongás – nemcsak Magyarországon, hanem Nyugat-Európában, a Délvidéken és Erdélyben is, nemcsak a magyar közösségben, hanem a román és a szerb közösségben is.
És ebben a helyzetben bizony az a baloldali politika, amit Barna is említett, erőre tud kapni. Hogyan? Mindegy, hogy Marxról beszélünk, vagy a woke-kultúráról, mindig egyes társadalmi csoportokat akar más társadalmi csoportok ellen fordítani, és az így kialakított mesterséges feszültségből akar energiát szerezni.
Gonosz energia? Persze.
Destruktív energia? Persze.
De attól még energia.
Ez a baloldali politika lényege. Válságos helyzetekben – amikor háború dúl, energiaválság és infláció nehezítik a mindennapokat – mindig azok a kérdések kerülnek elő, hogy hogyan forduljanak egymás ellen az emberek. Férfiak és nők. Fiatalok és idősek. Városiak és falusiak. Határon innen élők és határon túl élők.
Az, hogy 16 évvel egy ilyen természetes és nemzeterősítő döntés után újra előkerül ez a beszéd, nem véletlen. Tudatos politika. Az a céljuk, hogy a határon innen és a határon túl élők közötti feszültséget visszahozzák a közbeszédbe.
Ezzel szemben nekünk – akik hiszünk abban, hogy a magyar nemzet csak együtt lehet erős és egységes – most fel kell lépnünk, és össze kell fognunk. Nem tekinthetjük ezt lezárt csatának – ha annak tekintjük, pár év alatt visszafordítható a győzelem.
Ezért is lesz kritikus a mostani választás.
De egy másik szempontból is az lesz: most először fordul elő, hogy a magyar választás nem csak a magyar nemzet számára fontos. Bárkivel beszélek Európában – akár a saját közösségünkből, akár az ellenfél oldaláról –, mindenki azt mondja: az Európai Unión belül és a nyugati világban is ez az év legfontosabb választása. Egyesek szerint politikai értelemben élet-halál kérdése. Mások szerint egzisztenciális értelemben is az.
Miért? Mert két terv között is választunk.
A háborút működtetők terve az, hogy a háborút folytatják és kibontakoztatják, Európát háborús gazdasággá és háborús politikai közösséggé szervezik át, és Ukrajnát integrálják az Európai Unióba. Ha ez megtörténik, a következő generáció minden pénze rámegy. Európa beleragad a mocsárba, amelyből az európai nemzetek nem tudnak kikecmeregni, és kialakul egy technokrata elit, amely ezt a térséget irányítja.
A másik terv – Orbán Viktoré – az, hogy ezt az egészet meghekkeljük. Lezárjuk a háborút, hosszú évek munkájával kisöpörjük a háborúpárti politikai elitet, és visszaszerezzük az irányítást a saját sorsunk fölött. Nemcsak mi, magyarok, hanem más európai nemzetek is.
Ez nehezen megvalósítható terv. Nem villámcsapásszerű. De reális. Végrehajtható. Tudjuk, hogyan. Tudjuk, kivel. Tudjuk, mire vagyunk képesek. És tudjuk, hogy az idő nekünk dolgozik.
Van azonban egy előfeltétel: meg kell győznünk a magyar embereket, hogy a magyar tervet érdemes támogatniuk a brüsszelivel szemben. Felhatalmazást kell szereznünk a végrehajtására. Meg kell mutatnunk, hogy ezzel békét, biztonságot és jövőt tudunk garantálni.
Ez kampányfeladat. És együtt kell megcsinálnunk. Nehezebb lesz, mint bármikor 2010 óta. De ha sikerül, az abból nyert felhatalmazással meg tudjuk erősíteni a magyar–magyar szövetséget, és új pályát tudunk nyitni Európában.
A harmadik gondolat személyesebb. Engem Orbán Balázsnak hívnak, egy híres ember nevét viselem. Az első Orbán Balázs a 19. század ismert politikusa volt, rendkívül kalandos életet élt.
1848–49-ben éppen nem volt itthon. A Közel-Keleten, Törökországban járt, világot látott. Azt gondolta, a nemzet nélküle is megvan egy ideig. Ám amikor eljutott hozzá a szabadságharc híre, azonnal hazarohant, székelyeket gyűjtött, Erdélybe sietett.
De addigra már elveszett a szabadságharc.
Nem rossz szándékból késett le a harcról. Egyszerűen ilyenek voltak a körülmények.
És attól félek, hogy ez megismétlődhet. Hogy a mi generációnk – amely jár-kel, építkezik, fejleszti magát – nehogy úgy járjon, mint ő. Hogy történik valami sorsfordító, és mi nem vesszük időben észre.
Most történelmi helyzet előtt állunk. Az ellenfeleink is így gondolják. Mi is így gondoljuk.
Tanuljunk Orbán Balázs történetéből! Ne késsük le a saját történelmi pillanatunkat! Érjünk oda időben és teljes erővel!
Rendkívül hálás vagyok, hogy itt lehetek. Köszönöm, hogy együtt lehetünk, hogy egy ügyért küzdhetünk. És az est folytatásához: jó bulizást!
